Balatoni Füzetek 2008/02.

ÖRÖKZÖLD:

Hol az sok nagy hal a Balatonban?

A horgászok panaszkodnak – kevés a hal a Balatonban, a Halászati Rt. is panaszkodik – nem tudnak lépést tartani a legmodernebb technikával felszerelt orvhalászokkal, nincs lehetőségük az állomány  hatékony megvédésre.

A horgászok  a nagymértékű lehalászásnak tulajdonítják, hogy már csak véletlenül akad egy-két ponty a horog végére, a halászok pedig látványos akciók keretében több ezer pontyot engednek a Balatonba és ígérik, hogy azokat ők nem halásszák le, az új telepítések épp  a horgászok érdekében történtek.

Ezek évtizedek óta visszatérő, feloldhatatlannak tűnő ellentétek a halászok és horgászok között, de vajon mi volt a helyzet egy évszázaddal ezelőtt?

A korabeli újságokból pontosan rekonstruálhatjuk, hogy – akkor sem volt másképp!

Balatoni Hirlap, 1898.:

Hazánk hajdan legdúsabb tavának, a szép Balatonnak halászati ügyei bizony szomorú stádiumba kerültek már évek óta. A Földmívelésügyi Minisztérium segítségével 20 láda halpete érkezett a csehországi tavakból a keszthelyi halászmesterhez, hogy helyezze el azokat a Balatonban

Részben a rablóhalászat, részben a peték kikelésének körülményeiben beállott változás a Sió szabályozása miatt annyira megromlott mind minőség, mind mennyiség tekintetében, hogy csak örömmel lehet üdvözölni azt a nagyszabású kezdeményezést, mely tervszerű gazdálkodással akarja visszaállítani a balatoni halászat régi jó nevét. Az alapítók által kibocsátott, az országos lapokban is közzétett felhívásában az alábbiakat is  olvashattuk: (Részletek)

 - A balatoni összes halászati jogtulajdonosokból az 1888. XXX. t.cikk, illetve a FM 1892. június 18-án 29829 sz. alatt kelt határozatával jóváhagyott alapszabályok alapján önkéntesen alakult „Balatoni Halászati Társulat” az egész Balatonnak körülbelül 108 ezer kat.h. kiterjedésű medrét halászás céljából, egy általunk alakítandó részvénytársaságnak 1900. január 1-től bérbe adta 25 egymást követő évre…A Rt. a halászatot sz egész Balatonnak körülbelül fele részében önkezelésben, míg másik fele részét albérletek útján értékesíti…hogy a halállományt ne csak fenntartsa, de szerződésszerűleg vállalt kötelezettsége értelmében rendszeres fiasító tavak létesítése, ill. működtetése által azt direkt módon is emelje..

Az első társulat Széchenyi Imre elnökletével 1898. december elején alakult meg Keszthelyen.

A szerződés egyik pontja azt is kimondta, hogy az Rt. az első 3 évben 1 millió petét és 10 millió süllő ikrát, a következő 17 évben 3 millió pontyivadékot és 30 millió süllő ikrát köteles a Balatonban elhelyezni.

Az első, gőzhajóval tervezett halászat időpontját 1890. március 10.-re tervezték.

Néhány év elteltével bebizonyosodott, hogy nem bizonyult szerencsés döntésnek a halászati monopólium kialakítása, valóságos háború dúlt a balatoni halászat körül, mint ahogy a Dunántúli Közlöny 1907. január 28.-i száma írta:

 „Fejétől büdösödik a hal

….mert a közönség panaszkodott, a bérlők panaszkodtak. A sajtó erélyes hangon orvoslást követelt. Hiába. A hivatalos megállapodást nem változtathatták meg…. A Reé Jenő igazgatása alatt álló társaság …a balatonparti községek részére halat nem ad, a hal árát önkényesen emeli, az ár felverésében a budapesti mészárosokkal szövetkezik, mert a halat a fővárosi és külföldi elárusítóknak adja…”

A támadás nem maradt abba a Közlöny későbbi számaiban sem:

Az alaptőke tekintélyes részének elpocsékolása után a részvényesek felszámolást követeltek. A pusztulásra ítélt konzorcium bukását hat esztendővel ezelőtt – azaz a megalakulást követő első évben! - csak úgy kerülték el, hogy az állam a segítségére sietett kölcsönökkel. A nép pénzéből nyújtott támogatást az előkelő urak társaságának, hogy a „nép boldogítására, a Balaton megfogyatkozott halállományának a szaporítására, és a fogyasztóknak olcsó ellátására igyekszik”.

Pedig már bizonyos volt, hogy a Reé-bach vadászok az emberi hiszékenységre utaztak.

A tervszerűtlen és nagymértékű lehalászás ugyan megnövelte a Rt. papírjainak értékét, de a Balatonban még kevesebb hal maradt, mint a Társaság megalakulása előtt. Az egyes halászcsoportoktól jóval áron alul vásárolta fel a csoportot illető halmennyiséget: egy rész jutott a csoportnak, hat az Rt.nek.

Ezek a körülmények nagyban befolyásolták az újból megnövekvő orvhalászat és horgászat fellendülését, mert másképp ugyan nem juthattak volna halhoz a tóparti települések, ez a folyamat tovább csökkentette a már akkor is szegényes halállományt.

 A legélesebb támadás az újság 1907. február 10.-i számában érte a Halászat Rt.-t:

„A tizenhárompróbás fajmagyarok, a kacagányos ősök egyenes leszármazottjao, a debizonyisten hazaffyak a balatoni halat a déli vasút állomásairól a gyűlölt Bécsbe szállítják. A schwarzgelb Wien balatoni fogast zabál, míg p.o. a színmagyar Siófok piacára még harmadrendű keszeg sem kerül. A bírósági tárgyaláson ben fogom bizonyítani, hogy az osztrák fővárosba a balatoni halak milyen óriási tömegét szállították fel. Az elmúlt vasárnap a siófoki pályaudvaron ezzel a címzéssel: „Lagerhaus-Wien!” 20 hatalmas halaskosarat láttam. És engrossban való liferálás mindennap ismétlődik.”

Nem késett a Társaság sajátos válasza sem:

 A lap szerkesztőjét a siófoki Fodor-féle vendéglőben három kiszolgált csendőrőrmester tettleg is inzultálta, majd a legközelebbi vonattal eltávoztak Siófokról. Későbbiekben bebizonyosodott, hogy a Reé-féle Társaságtól kapták megbízatásukat.

„A megrendelt támadás előtt a bécsi Lagerhaus siófoki telepén hosszú tanácskozás folyt. Megérkezett Reé, a közismert Reé, a hebegő cselekvés atyamestere, a vágottfarkú halak védőszentje, az a bizonyos Eugen Reé, a vicinális halember az ügyvezető igazgatóval, Purguly Pállal, meg a körmönfont enyingi fiskálissal, Eduárd Weil jogtanácsos-igazgatóval huszonnégyórás tanácskozást folytatott. Az inzultust e tanácskozások keretében határozták el. A markos alkalmazottak távirati utasítást kaptak. Egy napig az inzultus végrehajtása céljából Siófokon is tartózkodtak.”

A Balatoni Szövetség is érezhette a folyamat káros következményeit. Diplomatikusan nem fordult szembe a Halászati Rt.-vel, ezért mozgalmat indított a helyi települések hallal való ellátása érdekében - a tó mellett létesítendő mesterséges tavakból! Mosolyogni való kezdeményezés – halastavakat a Balaton mellé!?

Közzé is tette felhívását Halgazdaságok alapítására. Néhány helyen, így Veszprémben (Jutason), és a somogyi Bogáton meg is alakultak az első „tóhalgazdaságok.”

A Szövetség terve mégsem oldhatta meg teljesen a balatoni települések hallal való ellátását, mert a helyzet másfél évtized elteltével sem változhatott meg igazán, legalább is erről tudósít a Siófok és Vidéke c. lap 1924.

„A halászati rt. figyelmét felhívjuk, hogy a Sióban és a téli kikötőben veszteglő halászbárkákból kimondhatatlan bűz árad, tapasztaltuk, hogy a bárkákban romlásnak indult apró halakból ered, egyben felkérjük a részvénytársaság igazgatóját, tegye lehetővé, hogy siófokiak Siófokon vásárolhassanak halat, ne legyenek kénytelen Budapestről hozni.”

A Halászati Rt. néhány kis hirdetésében ugyan megpróbálta cáfolni az állításokat, szerintük  a siófoki telepen rendelésre folyamatosan lehet vásárolni bármilyen halat, de arra nem adott választ, hogy az üzletekben, piacokon miért nem lehet hozzájutni az ízletes balatoni halakhoz. 

Nem csak a halállomány mennyiségével voltak gondok, hanem számtalan féltő levél is érkezett a Balatoni Szövetség címére: aggodalmukat fejezték ki a Balatontól idegen halfajok betelepítése és elszaporodása ellen. Wenninger Mátyás tatai olvasó levelét teljes terjedelmében le is közölte a Szövetség lapja:

„Korunkban minden újdonság jó és kedves, ha mindjárt nem is előnyös. Ezért nem egyszer okulunk saját kárunkon. Esterházy Ferenc gróf tati tógazdasága talán a legelső a kontinensen. Ez a tógazdaság nem csak a legrégibb, hanem a legokszerűbben kezelt haltenyésztés is, a mely külföldi kiállításokon az első díjat szokta nyerni és leverte még a cseh halgazdaságokat is. Magától értetődik, hogy itt minden megpróbáltak, amellyel a haltenyésztést jövedelmezőbbé lehet tenni. Évekkel ezelőtt kísérleteztek már a törpeharcsával, de bíz annak nagybani tenyésztését éppenséggel nem találtak előnyösnek. Ezért, mint mellékfajt tenyésztik, nem is a fő, hanem a legkisebb tóban.

A tapasztalat ugyanis arról győzte meg őket, hogy a törpeharcsa a legfalánkabb ragadozó. Az az előnye, melyet mellette fölhoztak s a miért a Balatoni Halászati Rt. több százezret a Balatonba bocsátott, hogy pusztítja különösen a békákat és békapetéket, annyiban állja meg helyét, hogy emellett éppen úgy pusztítja a kis halakat, de a halikrát is, ennél fogva a csukánál is veszedelmesebb ragadozó. A boncolás és a belek megvizsgálása arról tett kétségbevonhatatlan bizonyságot, hogy az ilyen törpeharcsa gyomrában csak kis halakat és halikrát találtak, a mi nem zárja ki, hogy a békát és a békapetét is meg nem eszi, jobb, ha nincs. Ahol sok a béka, ott kevés hal van, ott természetesen az előbbi a főtápláléka és megfordítva.

Évtizedeken át folytatott lelkiismeretes és szakszerű kísérletezések folytán a tatai tavakban a főhalállomány a ponty, fogassüllő és a harcsa; a többi halfajokat csak mellékesen tenyésztik, milyenek a csuka, czompó, angolna, dévérkeszeg. A törpeharcsának husa sem valami kiváló jó, inkább laza és szivacsszerű.

Jóakaratú szolgálatot kívánok tehát tenni a balatoni halászatnak, a midőn ezen körülményre az illetékes körök figyelmét tisztelettel fölhívni bátorkodom azon figyelmeztetéssel, hogy a törpe harcsa tenyésztését ne erőltessék és ilyen hallal ne szaporítsák a Balaton specziális eredeti halállományát.

Még egy körülményt nem hagyhatok fölemlítés nélkül a törpeharcsára vonatkozólag. Ivadékai ugyanis porontykorukban  kukaczalakúak, a melyeket a nem ragadozó halak is fölfalnak. A mint az ilyen törpe harcsaporonty a fölfaló hal nyeldeklőjére é, kifeszíti két oldalán tövisszerű tűjét, miáltal a hal azt elnyelni nem képes és előbb-utóbb belepusztul.

Nem egy pusztulójelben levő halat fogtak ki, megdagadt és vérrel borított fejjel a tatai tóból, a melynek vizsgálatánál jöttek rá a baj okára, megtalálván a törpe harcsaporontyot a hal torkában megakadva.

Senki sem veheti tőlem rossznéven, hogy mint másfél évtizeden át volt balatoni lakos, akkor is és még most is érdeklődöm magyar tengerünk, hazánk ezen büszkeségének halállománya iránt.”

Nem csak a törpeharcsa elszaporodása okozott gondot, hanem már az 1890-es évek végén elszaporodott angolnaállományt sem nézték jó szemmel, igaz az első fogások még igazi szenzációt is jelentettek: 

Angolnák a Balatonban, 1893.

Egyszerre hat levél is érkezett a Balaton vidékéről, hogy nagy, kígyó alakú halakat, vagyis angolnákat fogtak, pedig ez a halfaj nem természetes a tóban. A halászok persze nincsenek hozzászokva s nagyokat néznek, mikor egy-egy beleakad a hálóba.

Egy Toller Vencel nevű horgász a kezére kötötte a madzagot és kézzel ragadta meg a fogást. Az óriás hal úgy körülcsapta a horgászt, hogy a csónakból a vízbe esett, de a hal mégsem menekülhetett el, mert az inge alá csúszott. Így úszott ki Tollár a partra, ahol a másfél méter hosszú angolnát csak bottal tudta agyonütni. A balatoni halászok ugyanis nem eszik meg az angolnát, mert azt tartják, hogy a halnak és a kígyónak törvénytelen gyermeke.

Márkusz Henrik szárszói lakos is ritka szép angolnát fogott a Balatonban. A nemmindennapos fogást a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán helyezték el.

A másik legnagyobb angolnát, mely megfelelő hosszúságú s nem kevesebb, mint 3 kilót nyomott, Rosenberg János kenesei halászbérlő alsóörsi halászbokra fogta. Bolgár Ferenc országgyűlési képviselő amint értesült a fogásról, azonnal Rosenberghez sietett s jelezte szándékát a ritka fogás megvételére. A halászbérlő azzal felelt, hogy ilyen ritka adományát a Balatonnak csak urainknak szoktunk felajánlani, de ha az úr ajándékba elfogadja, úgy lehetséges. Bolgár el is vitte s odaajánlotta az épp füredi villájában tartózkodó Vaszary hercegprímás asztalára.

A hatásos halvédelem gondjai sem különböztek nagyban a mai állapotoktól:

A veszprémi kir. törvényszék 1907. február 18-án tárgyalta Rózsa János és Zsiborács János balatoni halőrök ügyét.

Rózsa János a Balatoni Halászati Rt. halőre május 23-án éjjel 11 óra tájban, Akaliban, társával Zsiborács Jánossal őrszolgálatot végzett, mikor orvhalászokra akadtak. A figyelmeztetések után leadott lövések halálosan megsebesítették Potó Péter orvhalászt, a királyi ügyészség ezért mindkettőjük ellen eljárást indított szándékos emberölés bűntette miatt.

A megtartott tárgyaláson, melyen Horváth Zoltán kir. törvényszéki bíró elnökölt, ejtették a vádakat, az eljárást megszüntették, őket pedig jogvédelem alapján felmentette. Az ítélet azonnal jogerőre emelkedett, miután az ügyész és a védő belenyugodott a vádtanács határozatába.